Belekóstoltunk a Magyar Kupába!
A tegnapi napon újra belekóstolhattunk a Magyar Kupa küzdelmébe.
Az idei szezont rendhagyó módon egy Magyar Kupa mérkőzéssel indította felnőtt csapatunk, ugyanis egyesületünk úgy döntött hogy, hosszú idő után újra benevezi csapatunkat a kupa küzdelembe. Ahogy korábban megírtuk, az 1. forduló sorsolása területi alapon lett kisorsolva, így nem nagy meglepetésre, a tavalyi NB II-es bajnokcsapat PTE PEAC-ot fogadtuk kedd este a Táncsics gimi sportcsarnokában. Természetesen tudatában voltunk azzal, hogy ellenfelünk más szintet képvisel mint mi, és nem is a továbbjutás volt a célunk, de természetesen nem is feltartott kézzel léptünk pályára. A mi célunk a tegnapi mérkőzéssel kapcsolatban az volt, hogy minél többet gyakoroljunk, és minél többet mozogjon együtt a csapat éles szituációban is, hogy a lehető legjobb formánkat tudjuk majd nyújtani, a jövő héten kezdődő bajnokságban.
Jó iramban indult el a mérkőzés, támadásainkat jól alakítottuk ki, és szépen is játszottuk le, ám a befejezések nem mindig sikerültek a legjobban, amit az ellenfél gyors lerohanás gólokkal büntettet meg. Védekezésben is próbáltunk feszesek és kemények lenni, ami azért helyenként sikerült is, viszont védelemben mégjobban össze kell szoknia a társaságnak. A többször elkövetett pontatlanságok miatt, a félidő végére sikerült elhúznia ellenfelünknek. A félidei szünet után is próbáltuk folytatni a lehető legjobb formában a mérkőzést, és a meccs egészét nézve voltak bizakodásra utaló jelek, mint például az, hogy még a mérkőzés vége felé is voltak szépen felépített támadásaink, és jó befejezéseink is. Természetesen ahogy a találkozó haladt előre, úgy fokozatosan kijött az osztálykülönbség a két csapat között a mérkőzés minden elemét tekintve. De elmodható hogy, sikerült egy jó felkészülési mérkőzést abszolválnunk, ami tökéletesen illet a felkészülésünkbe is. Abszolút nem is szegte kedvét senkinek sem a kialakult végeredmény. Keményen, tovább készülve haladunk előre a jövő héten, hogy a szombati Nagykanizsa elleni idegenbeli mérkőzésen győztesként hagyhassuk el a pályát! A mérkőzésre kilátogató nézőknek nagyon szépen köszönjük a szurkolást, a vendég PEAC csapatának pedig nagyon sok sikert kívánunk az előttük álló NBI/B-s bajnoksághoz!
Siklós KC - PTE PEAC 21-39 (9-17) 64 néző
Vezette: Csányi Tibor, Meilinger Zsolt
Versenybírók: Ujvári László István, Rozina László
Siklós: Dencs (K) 1 - Krizmanics 1, Begovácz 5(1), Virág 2, Temesvári 3, Batta, Szenttamási-Nagy, Katona, Mosdósi 3, Kovács 4, Varga, Nagyági-Abreu, Dávid 2
Vezetőedző: Borbándi István
PTE PEAC: Lévay, Fekete, Matos (K) - Szárszó 4, Geréb, Nemes 1, Vass 2, Dobrai 5, Kovács 5, Szabó 8(4), Horváth 1, Várnagy 2, Vida 5, Füstös 3, Tóbiás 3, Weisinger
Vezetőedző: Kovács Gábor János
Edző: Szente Gábor
Kiállítások: 8p illetve 4 p
Hétméteresek: 2/1 illetve 5/4
Az eredmény alakulása: 5p: 2-5, 10p: 2-9, 25p: 8-16, 30p: 9-17, 45p: 15-29, 55p: 19-36, 60p: 21-39
Borbándi István vezetőedző értékelése: "A mai Magyar Kupa mérkőzésen a célunk az volt, hogy lássuk, éles körülmények között hol áll a csapat. A támadásunk elfogadható volt, még a mérkőzés vége felé is. Amikor labda nélküli mozgásokat elvégeztük akkor a helyzeteink is meg voltak. A védekezés az amiben sokat kell fejlődnünk, főleg az ellenfél lerohanásainak a megállítása okozott nagy gondot. Igaz az ellenfél heti 8 alkalommal edz, és ez meg is látszott a játékuk sebességén is. Összességében elégedett vagyok, még van egy bő hetünk a bajnokság kezdetéig."
Játékos szemmel:
Begovácz Márk: "Érződött egész meccsen az osztálybeli különbség. Az utolsó passzok és lövési pontatlanságainkat sorra használta ki az ellenfél, de a meccsen voltak bizakodó jelek is, amiket tovább kell vinnünk a bajnokságba. Dolgozunk tovább, hogy elérjük a céljainkat."
Dencs Balázs: "A mérkőzés jó iramban kezdődött el és látszott az ellenfélen, hogy nem véletlen nyerték meg tavaly a bajnokságot. Sajnos a Dávid kiesésével a védelem egyik oszlopos tagja nem volt velünk a pályán, de viszonylag jól indítottuk a mérkőzést védelemben. Támadásban a helyzeteinket jól kialakítottuk és szépen játszottunk, ám a befejezés nem mindig sikerült a legjobban, így az első félidő végére előnyt tudott szerezni a vendég csapat. A második félidőben az ellenfél ugyanúgy tartotta a gyors játékát, mi kicsit nehezebben tudtuk felvenni a ritmust és így alakult ki az eredmény. Összességében látszott az osztálykülönbség a két csapat között, viszont nálunk mindenki kitett magáért és legjobbját nyújtotta véleményem szerint."
Jövő héten, szombaton elrajtol számunkra is a bajnokság, méghozzá Nagykanizsára utazik a csapat a 2 pontért. Nem lesz egyszerű menet, de bízunk a képességeinkben, és reméljük győztesen hagyhatjuk el a pályát! Mindenki bíztatására számítunk itthonról is, mert elfog férni az itthonról küldött szurkolás!
Addig is kövessék hivatalos felületeinket, ahol igyekszünk minél több friss információval kiszolgálni követőinket!
Hajrá Fiúk, Hajrá Siklós!