Kiválóan rajtoltunk a bajnokság nyitó mérkőzésén!

Ahogy a cím is árulkodik, győztes mérkőzéssel indította Ifjúsági csapatunk a 2025/2026-os kézilabda szezont! Egy korábbi Facebook posztban beszámoltunk róla, hogy ifi együttesünk a bajnokságba visszatérő Holler UNFC azaz a Dunaföldvár csapatához látogatott szombat délután. Sajnos nem tudtuk előre hogy mit várhatunk a házigazda csapattól, ugyanis már egy pár éve nem szerepeltek a bajnokságban, és elmondható hogy teljesen ki is cserélődött az együttes a pár szezonnal ezelőtti csapathoz képest. Ha valaki ránéz az eredményre azt mondhatja hogy simán nyertünk, pedig ez közel sem így volt sajnos! Meg kellett küzdenünk kőkeményen a két pontért. De lássuk egy kicsit bővebben a mérkőzést.

Ahogy említettük, nem tudtuk hogy mit várhatunk a hazaiaktól, és egyből a mérkőzés elején egy 6-1-es nyitánnyal sokkoltak is minket a házigazdák. Elmondható hogy, kicsit későn kezdtünk el belerázódni a mérkőzésbe, amit az első félidőben elkövetett rengeteg hiba is alátámasztott, ám azért folyamatosan sikerült is csökkentenünk a pályaválasztó előnyét. A 24. percben kapott emberelőny is jócskán segített a számunkra, a különbség csökkentésében, és a félidő végére elmondható, hogy sikerült visszakapaszkodnunk a találkozóba, mivel 14-12-es hátránnyal vonulhattunk el pihenni. A félidőben rendezve lettek a sorok, és a srácok is tudtak szerencsére váltani a szünetben, mivel egyből a mi gólunkkal indult a második játékrész. A 39. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, amikor végül sikerült megtörnünk azt a bizonyos jeget. Egyenlített csapatunk, és egyből az egyenlítés után nem sokkal, a hazaik 2-es számú játékosa kipontozta magát, így piros lappal távozott a pályáról,és innentől kezdve elmondható hogy kezdett a mi akaratunk érvényesülni. Szabó Zsolt büntetőjével megfordult a mérkőzés állása, és ezen a hazaiak időkérése sem javított. Elkezdtünk úgy játszani ahogy valójában tudunk, és kezdtünk fokozatosan ellépni az ellenféltől, tudásban és eredményben is egyaránt. A mérkőzés vége felé kezdtünk egy kicsit kiengedni, de ez szerencsére már nem befolyásolta az eredmény végkimenetelét, és így végül, 5 gólos különbséggel zárult az összecsapás a mi javunkra!

Holler UNFC - Siklós KC 25-30 (14-12) 72 néző 

Vezette: Nagy-Iván Csaba, Meilinger Zsolt 

Holler UNFC: Aschenbrenner (K) - Velics 1, Nyulasi, Kvassay 3, Vajai, Szabó, Szécsi 6, Pinthoffer 2, Péter 1, Gosztola, Kusztos 12

Vezetőedző: Csermák Gábor György

Siklós KC: Brunyai, Deák (K) - Szabó 6(2), Varga 4, Ábel 4(2), Kosztics 1, Iváncsik 2, Nagyági-Abreu 4, Csomor 7(1), Dávid, Kovács 2

Vezetőedző: Salamon Patrik

Kiállítások: 8p illetve 6p 

Kizárva: Velics (Holler UNFC 3x2 p)

Hétméteresek: 0/0 illetve 5/5

Az eredmény alakulása: 5p: 5-1, 10p: 6-3, 25p: 11-9, 30p: 14-12, 45p: 20-23, 55p: 25-28, 60p: 25-30

Salamon Patrik vezetőedző értékelése: "Az első félidőben rengeteg hibával játszottunk, ami meg is látszódott az eredményen. Szerencsére rendeztük sorainkat a szünetben és egy teljesen más arcunkat tudtuk mutatni. Második félidőben mutatott hozzáállás dícséretes volt! Gratulálok a CSAPATNAK!"

Kövessék Facebook és Instagram oldalunkat, ahol beszámolunk a heti összes mérkőzésünkről, illetve elöljáróban annyit elmondunk, hogy szombaton Ifjúsági csapatunk hazai pályán fogja fogadni a Nagyatád együttesét, amit már egy Facebook eseménynél meg is hirdettünk, úgyhogy addig is kövessenek minket, keressék hivatalos Social Media felületeinket!

Hajrá Fiúk, Hajrá Siklós!